Gyerekülés

2022.05.09 12:43
Gyerekülés

Gyerekülés „kisokos”

Gyerekülés „kisokos”

A gyerekülés egy igen fontos és gyakran használt eszköz, ha baba van a családban. A megfelelő termék kiválasztása azonban egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen a kínálat óriási, és számos szempontot kell mérlegelni a vásárlás során. Egy szülő számára mindig az a legfontosabb, hogy gyermekét biztonságban tudja, gondoskodjon a kicsi védelméről minden körülmények között. Ebben segít az autós gyerekülés, hogy az utazások során is megfelelő módon tudjunk vigyázni a gyermek testi épségére. Egy autóút különös odafigyelést igényel, bármilyen óvatosan és szabálykövetőn vezetünk is, hiszen az utakat rengetegen használják, vagyis az, hogy épségben jutunk-e el A pontból B-be, nem csupán rajtunk múlik. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az autóban is megtegyünk minden biztonsági óvintézkedést, amelynek fontos eleme a megfelelő ülés beszerzése gyermekünk számára.

Elvárások egy modern üléssel szemben

Akárcsak a megfelelő babakocsi felkutatása, az ideális, minden elvárásnak megfelelő gyermekülés megtalálása sem egyszerű feladat, hiszen a kínálat hatalmas, rengeteg gyártó megszámlálhatatlan típusú modellje közül kell kiválasztani a számunkra legszimpatikusabb terméket. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, célszerű megismerni – és a vásárlás során figyelembe venni – néhány fontos szempontot, amelyeket a következőkben ismertetni fogunk.

A legfontosabb szempontok vásárlás során

Fontos tudni, hogy kizárólag olyan gyerekülést lehet árusítani, amely megfelel az érvényben lévő szabályoknak, amelyek jelenleg az ECE R44/04 és az ECE R129 (más néven: i-Size) szabványok. A gyártók termékeiket vizsgálatoknak vetik alá, melynek során szimulációs tesztekkel győződnek meg arról, hogy az eszköz mennyire biztonságos, milyen védelmet képes biztosítani egy ütközés esetén. Az ECE R129-es avagy i-Size szabvány 2013 óta van érvényben, és a gyerekülés gyártását szabályozza annak érdekében, hogy kizárólag a legbiztonságosabb, minden biztonsági előírásnak megfelelő ülések kerülhessenek a piacra. A korábbi, ECE R44/04-es szabvány kivezetése folyamatosan zajlik, mivel az kevésbé szigorú az i-Size-hoz képest. Az új szabvány például már kötelezővé teszi az úgynevezett ISOFIX rögzítést, mivel annak használata jóval egyértelműbb, ezáltal biztonságosabb is, mint a hagyományos biztonsági öves rögzítés, amelynek használati utasítás szerinti bekötése sok szülő számára problémát okoz. A nem megfelelő rögzítés pedig kockázatot jelent. Az új szabványnak köszönhetően kompatibilitási problémákkal sem kell már számolni, ugyanis minden szabvány szerint készült ülés biztonságosan rögzíthető minden – szabványnak megfelelő – autóban. Ha meg szeretnénk győződni arról, hogy az általunk kiszemelt ülés valóban megfelel a szabványoknak, akkor egy narancssárga megfelelőségi címként kell keresnünk a terméken, amelyről sok fontos információt leolvashatunk. Például azt, hogy milyen gépjárműbe lehet rögzíteni az ülést. A legsokoldalúbbak ilyen szempontból azok az ülések, melyek címkéjén az „universal” felirat szerepel – ez a típus alapvetően minden autótípusban használható. Emellett szerepel a címkén az ajánlott testmagasság és a maximális testtömeg (a régi szabványnál csak a testsúly szerepelt), továbbá annak az országnak a kódja, ahol a tesztelés lezajlott. Az Y az ötpontos heveder rendszerre utal, az E betű pedig azt jelzi, hogy a termék átment a megfeleltetési eljáráson. Ezen kívül megtaláljuk még az adatok között a gyártó nevét, címét, valamint a termék vonalkódját, s az ülés méretét és egyedi azonosítóját.

A gyerekülés mérete az egyik legfontosabb paraméter, amelyre oda kell figyelnünk, hiszen csak akkor látja el az ülés a biztonsági funkcióját, vagyis csak abban az esetben tudja megóvni a gyereket a sérülésektől, ha a megfelelő méretet használjuk.

A KRESZ szabályai szerint a gyerekülés használata kötelező mindaddig, amíg a gyermek el nem éri a 150 cm testmagasságot. Általában addig minimum két, de sok esetben inkább három különböző méretű ülésre van szükség a gyerek növekedése, fejlődése miatt. Nem szabad abba a hibába esni, hogy az első ülés kinövése után – átugorva egy méretet – egyből egy jóval nagyobbat vásárolunk abból kiindulva, hogy a gyerek „úgyis belenő”. A túl nagy ülés ugyanis nem képes megfelelő védelmet biztosítani számára egy esetleges ütközéskor, mivel nem tartja meg a testét úgy, ahogy kellene, s a gyerek akár ki is eshet a számára túl nagy ülésből. Ugyanígy rossz stratégia túl sokáig várni a nagyobb ülés beszerzésével, ha a meglévőt a kicsi már kinőtte, ugyanis a túl kicsi ülés nem képes megvédeni a gyermek testének legérzékenyebb pontjait: a fejét és a nyakát. Ha van rá lehetőség, a legjobb, ha vásárlás előtt az ülést kipróbálja a gyerek – akkor fogjuk igazán látni, hogy melyik lesz a magasságának és a testtömegének leginkább megfelelő méret. Előtte persze, érdemes lehet gyerek nélkül, akár az interneten böngészve átnézni a kínálatot, s leszűkíteni néhány termékre a kört, hogy megkíméljük a gyereket a végtelenül hosszú próbálgatásoktól.

Fontos szempont az autó mérete is

Ahhoz, hogy az ülés kellőképpen stabil legyen, és ütközés során is védelmet tudjon biztosítani, fontos, hogy elegendő helye legyen a gépkocsiban. Mivel az autók méretei és paraméterei igen különbözőek lehetnek, érdemes meggyőződni arról még vásárlás előtt, hogy a kiszemelt termék számára biztosan rendelkezésre áll-e elegendő hely a gépkocsiban. Nem szerencsés, ha például az autós ülés túlságosan lelóg a kocsiülésről, mert ütközés hatására ilyenkor könnyen felbillenhet. Azt is érdemes átgondolni, hogy az ülésen kívül kinek vagy minek szeretnénk még helyet biztosítani a hátsó ülésen. Ha például nagy a család, és három gyerekkel utazunk rendszeresen, akkor a gyerekülés szélessége is fontos kérdés lehet. Érdemes ilyenkor kicsit előre tekinteni, átgondolni jövőbeni családalapítási terveinket, hogy amennyiben később úgy alakul, hogy tovább bővül a család, akár két vagy három gyerekülés is elférjen hátul. Ha ilyen terveink vannak, célszerű egy keskenyebb gyerekülést választani.

Fontos ellenőrizni, hogy van-e az autónkban lehetőség ISOFIX-es rögzítésre, amely az ezredfordulón kezdett el egyre nagyobb teret nyerni, mivel – mint már írtuk – ennek rendeltetésszerű használata egyszerűbb és egyértelműbb, mint a biztonsági övé, melynek megfelelő bekötése sokak számára nehézséget jelent. Ha azonban nincs ISOFIX-es rögzítési lehetőség az autónkban, akkor csak a hagyományos, biztonsági öves megoldás jöhetnek szóba. Ilyen esetben érdemes figyelmesen elolvasni, majd betartani a gyártó használati útmutatóját, hiszen csak a megfelelő módon rögzített ülés képes megóvni a gyermek testi épségét.  Ennek kapcsán vetődik fel a kérdés, hogy vajon a biztonsági övünk elég hosszú-e ahhoz, hogy be tudjuk csatolni vele a gyerekülést, ugyanis ez autótípusonként eltérő paraméter lehet. Ezt legegyszerűbben úgy tudjuk meg, ha méricskélés helyett belepróbáljuk az ülést az autóba, és meggyőződünk a bekötés lehetőségéről. Ha nem elég hosszú az öv, biztonsági okokból jobb megoldás, ha kisebb vagy más kialakítású ülést választunk, mint egy hosszabbítót venni a biztonsági övhöz.

Milyen legyen az üléshuzat?

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az ülés huzata – van néhány alapvető elvárás, amelynek mindenképpen meg kell felelnie! Ilyen például a megfelelő anyagösszetétel, vagyis, hogy a huzat ne tartalmazzon olyan anyagokat, amelyek irritációt okozhatnak, vagy bármilyen szempontból károsak lehetnek a baba egészségére nézve. A legjobbak a légáteresztő anyagú huzatok, amelyek a nyári kánikulában is kényelmesen használhatók akkor is, ha a gyerek beleizzad az ülésbe. A másik elvárás a könnyű tisztíthatóság. A legoptimálisabb, ha a huzatot le tudjuk venni az ülésről, és ki tudjuk mosni a mosógépben. A poliészter huzatok igen elterjedtek, hiszen ezek nedvszívó képesség és moshatóság szempontjából is jó választásnak bizonyulnak. Fontos mindig betartani a termék mosási útmutatóját, ugyanis a legtöbb üléshuzat tűzgátló anyag hozzáadásával készült, amely eltűnhet az anyagból, ha nem megfelelően tisztítjuk. Ide kapcsolódik részben, hogy ajánlott kerülni a túl világos színű huzatokat, mivel azokon minimális szennyeződés is azonnal meglátszik, a túl gyakori mosás pedig gyors elhasználódáshoz vezethet. A színt kiválaszthatjuk a gyermek neme alapján – léteznek kimondottan lányos és fiús színek is, de vannak unisex színek is, amelyek akkor is jók lehetnek, ha a jövőben kistestvér érkezésére is számítunk, aki akár fiú lesz, akár lány, örökölheti a semleges színű eszközt.

Milyen irányba állítsuk be a gyerekülést?

A kérdés nem minden esetben releváns, ugyanis léteznek olyan ülések, amelyeket kizárólag menetiránnyal szemben tudunk rögzíteni. Jellemzően ezek nagyobb méretű ülések, a kisebbek többnyire mindkét irányban rögzíthetők. Újszülöttek esetében az izomzat még nagyon gyenge, ezért fontos minden lehetséges módon csillapítani a babát érő ütközést, ez pedig akkor oldható meg legegyszerűbben, akkor védhető ki leginkább a sérülés, ha a gyerek a menetiránynak háttal ül az ülésben. Később, az izomzat megerősödését követően már menetiránnyal szemben is rögzíthetjük az ülést. Nagyjából 2 éves korig kényelmes menetiránynak háttal utazni, de ezt sok tényező befolyásolhatja (testmagasság, mennyi helye van a kicsi lábainak stb.). Töréstesztek bizonyítják, hogy frontális ütközés esetén a gyerek sokkal nagyobb biztonságban van, ha menetiránynak háttal ülve utazik, mintha a menetiránnyal szemben lenne rögzítve az ülés. Fontos tudni, hogy az i-Size szabványnak megfelelő ülésekben 15 hónapos koráig kizárólag menetiránynak háttal utazhat a baba.

Dönthetőség

A gyerekülések között a kínálatban találhatunk rengeteg dönthető ülést, különösen a legkisebbeknek szánt termékek között, ami azt jelenti, hogy az ülést kétféle módon állíthatjuk be: az egyik esetben egy normál ülő pozícióban tud elhelyezkedni benne a gyerek, míg a másikban a háttámlát megdöntjük, így a baba szinte fekszik a székben. Ennek jelentősége akkor van, ha a kicsi pihenni szeretne, hiszen ilyenkor komfortosabb a fekvő pozíció. Illetve nagyon kicsi babáknál, amikor az izomzat még nem elég erős, s nem tudják magukat megtartani, nem kényelmes, illetve a gerincoszlop számára nem egészséges ülő helyzetben lenni hosszabb ideig, ezért a legkisebbeknek mindenképpen olyan ülés javasolt, amely dönthető. A nagyobbak esetében ez már inkább csak kényelmi kérdés, de ha rendszeresen indulunk hosszabb utakra, érdemes figyelembe venni, hogy egy dönthető ülésben jobban tud a pici pihenni, aludni.

Kényelem

Egy hosszú utazás minden esetben megterhelő egy baba számára. Ha biztonságosan kötjük be az ülésbe, nem tud az igényeinek megfelelően mozogni, s emiatt a legtöbb gyerek hamar nyűgössé és türelmetlenné válik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az ülés a lehető legnagyobb fokú kényelmet biztosítsa, hiszen, ha a kicsi jobban érzi magát benne, az utat is jobban viseli. Viszont azt mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a kényelem soha ne a biztonság rovására valósuljon meg.

Egyéb szempontok és funkciók

  • Vállpárna: biztonsági és kényelmi funkciója van – egyrészt ütközés során védi a gyermeket, csökkenti a fizikai erőt, mely a testet éri; másrészt a biztonsági öv használatát valamelyest kényelmesebbé teszi.
  • Oldalvédelem: fontos, hogy oldaliárnyú ütközések ellen is biztosítva legyen az ülés – ez a követelmény már megjelenik az i-Size szabványban is. A balesetekkel kapcsolatos statisztikák azt mutatják, hogy hogy az oldalirányú ütközések a leggyakoribbak, ezért sokat tehetünk a gyermek biztonságáért, ha olyan ülést választunk, melynek magas oldalfala és zárt fejrésze csökkenteni tudja az ilyen ütközések erősségét.
  • Szűkítő betét: egy kisbaba folyamatosan és gyorsan fejlődik, a változás szinte hétről hétre érzékelhető. Minden gyerekülés esetében megtaláljuk a csomagoláson vagy a használati útmutatóban az ajánlást, hogy mekkora az a minimális és maximális testsúly, amely mellett az ülés használható. Ha jól választjuk meg az ülés méretét, akkor kezdetben a baba testtömege az alsó határt súrolja. Ilyenkor jön jól, ha jár a termékhez egy szűkítő betét, amelyet az idő múlásával – és a gyerek súlygyarapodásával – majd kivehetünk, addig azonban optimalizálja, biztonságosabbá teszi az ülés használatát.
  • Pajzsos gyerekülés: ilyen termékek esetében van egy úgynevezett pajzs, amely a gyerek teste előtt található, s védelmi szerepet tölt be. Ez is arra hivatott, hogy egy esetleges ütközés során mérsékelje az erőhatásokat. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy egy pajzsos gyerekülésnél a magasabb biztonság a kényelem rovására valósul meg, ugyanis a pajzs csökkenti a gyerek mozgásterét, ezáltal az utazás kényelmetlenebb lesz számára, mint pajzs nélkül. Nem jó megoldás az, ha lazábban kötjük be a kicsit a komfortérzet javítása érdekében, mivel így a pajzs nem fogja tudni megfelelően betölteni biztonsági funkcióját.
  • Elforgatható gyerekülés: az ülés szükség esetén oldalra fordítható, az ajtó irányába, ami azért jó, mert megkönnyíti a baba behelyezését az autóba, illetve kiszedni is könnyebb lesz belőle.

Tesztek és eredmények

Amellett, hogy meggyőződünk arról, hogy az ülés, melyet kiszemeltünk, megfelel-e az Európai Unió szabványainak, azt is megnézhetjük, hogy különféle teszteken milyen eredményt ért el. Az egyik legismertebb ilyen teszt az ADAC, amely egy német autóklub tesztje, s öt szempont alapján vizsgálja az üléseket. Ilyen szempont a biztonság, a használhatóság, a tisztíthatóság, az ergonómia, illetve, hogy tartalmaz-e a termék az egészségre káros anyagokat. Minden ülés pontokat kap, illetve a teszt végén egy összesítő értékelés is készül róluk. Az ADAC teszten az üléseknek szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük, mint az Európai Unió szabványai esetében. Vagyis, ha az ADAC teszten egy gyerekülés jó vagy kiváló eredményt ért el, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az adott termék biztonságosan használható.

Használt vs. új gyerekülés

Rengeteg kiadással jár egy kisbaba, hiszen számtalan speciális holmit kell beszerezni, amelyek nem olcsók. Ilyenkor sok szülőben felvetődik a kérdés, hogy van-e esetleg olyan termék, amelyet használtan is meg lehet vásárolni. Így van ez sokszor az üléssel is, és sok esetben valóban hozzá lehet jutni kedvező áron használt gyereküléshez, azonban ezzel nem árt óvatosnak lenni. Előfordulhat ugyanis, hogy az ülés első ránézésre jó állapotúnak tűnik, azonban, ha korábban valamilyen sérülés érte, nem biztos, hogy védelmi funkcióját ugyanúgy be tudja tölteni a kívülről nem látható, belső deformitások miatt, mint egy ép társa. Nem véletlenül javasolják, hogy már 10 km/h-s ütközés esetén is cseréljük le az ülést, ugyanis már egy ilyen terhelés is okozhat komoly sérülést a belső szerkezetben, amelynek azonban egyáltalán nem biztos, hogy van külső nyoma is.

Üléscsere – mikor válik időszerűvé?

Ez alapvetően a testtömegtől függ, de a testalkat, a súlyhoz tartozó testmagasság is meghatározó tényező, amelyet már az új szabvány, az i-Size is figyelembe vesz. Van azonban néhány egyértelmű jel, amely alapján tudni lehet, hogy aktuálissá vált egy új autósülés beszerzése. Ilyen jel, ha a kicsi feje kilóg az ülésből, vagy ha kinövi a biztonsági övet (amely akkor megfelelő méretű, ha az öv a gyerek válla felett nagyjából 2-4 centiméterre van bekötött állapotban). Sokszor akkor válik nyilvánvalóvá, hogy az öv már kicsi, amikor előkerülnek a vastag, téli gyerekruhák, és nehézséget okoz a gyerek bekötése.

Mit ír elő a KRESZ 2022-ben?

150 centiméternél alacsonyabb testmagasság esetén, illetve 3 éves kor alatt kötelező a gyermek testtömegének és magasságának megfelelő gyermekbiztonsági rendszer használata az autóban, amibe beletartozik többek között a gyerekülés, az autós babahordozó és az ülésmagasító is. Fontos ezek megfelelő rögzítése (a gépjármű e célra kialakított rögzítési pontjaihoz vagy az üléshez kell rögzíteni) a termék gyártójának használati útmutatója szerint. Az anyósülésre kizárólag akkor lehet gyerekülést rögzíteni, ha az nincs légzsákkal felszerelve, vagy van légzsák hozzá, de azt kikapcsoltuk.

Fontos!

  • Soha ne utazzunk 150 cm-nél alacsonyabb, illetve 3 évesnél fiatalabb gyerekkel úgy, hogy a kicsi az ölünkben ül, s közösen használjuk a biztonsági övet, így ugyanis nincs biztonságban a gyerek, egy ütközés során nem tudjuk megfelelően védelmezni a testét!
  • Mindig a gyártó leírását maximálisan betartva használjuk a gyerekülést, csak így érhetjük el a megfelelő biztonságot!
  • A gyerek bekötése nélkül minimális távolságot se tegyünk meg – a baj bármikor, bármilyen távon megtörténhet!